Az évi 50 milla közpénzt elköltő, a nyilvánosság ellen mindent elkövető, viszont jó Fideszes kapcsolatokkal rendelkező HÖOK-kal sok gond van. Most új honlapjuk van, amit meg is néztünk. Vélemény: szar, régi, egyáltalán nem naprakész kontent. Érdekvédelem, infoszab, interaktivitás meg hasonlók nagyjából sehol.

A viszonylag dizájnos honlapon a következő menüpontokat találjuk:

A honlap tetején a HÖOK fő weboldala mellett három másik oldal szerepel kiemelt helyen: az EFOTT, a HÖOK Mentorprogram és a SportPont Program. Az EFOTT, ahol Török Márk is adott a nyárnak, egy nyári fesztivál, amit magánvállalkozásként üzemeltet Proper és Maszlavér Gábor, valamint más ex-HÖOK-osok. A SportPont Program a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetséggel közös program. A MEFS szintén egy (ex-)HÖOK-os kör bulija. Vezetői között van Maszlavér Gábor EFOTT főszervező, volt HÖOK alelnök, Skultéty Tamás, volt HÖOK elnök, valamint néhány Fidesz közeli közszolga.

Rólunk menüpont: alapszabály + semmi

A Rólunk menüpontban megtalálható a HÖOK alapszabálya, valamint egy 2012-es dokumentum, ami a magyar hallgatói mozgalmak történetéről szól, és valakinek a diplomamunkájából másolták.

Ami van:

  • alapszabály
  • történet

Ami hiányzik:

  • a tisztségviselők névsora és feladataik
  • jegyzőkönyvek és a HÖOK működésének részletes dokumentációja
  • friss információk

Értékelés: 2/5

Rendezvények menüpont: április óta semmit nem rendeztek?

A Rendezvények menüpontban kettő darab idei rendezvényről van szó: a HÖOK Tavaszi Vezetőképzőről és egy fiatalok foglalkoztathatóságáról szóló kétnapos budapesti tréningről. Korábbi évekből is van még néhány poszt. Nem tudjuk, hogy a HÖOK ennyire nem csinál semmit vagy a honlapjukat szarják le, de ez nem jó.

Értékelés: 1/5

Szakmai anyagok menüpont: 2010 óta 5 anyag, egyben van mikulás

Ha lehet honlapmenüpont rosszabb, mint a rendezvényes, akkor a szakmai anyagosnak sikerül. Úgy tűnik, hogy 2010 óta 5 darab szakmai anyagot sikerült összehoznia a szervezetnek (hat poszt van, de az egyik kétszer szerepel, egyszer hibásan, csatolt fájl nélkül). Pozitív, hogy van egy 2010-es poszt, ami szerint abban az évben készült egy állásfoglalás, amit a HÖOK-mikulás adott át a minisztériumnak. (Akkor még nemzeti erőforrásokkal foglalkozott a minisztérium, ma már emberiekkel, a HÖOK honlap alján viszont nem sikerült kicserélni ezt sem.) Ha mindez nem lenne elég lehangoló, akkor gyorsan elmondjuk, hogy 2012. augusztus óta konkrétan semmit nem töltöttek fel, pedig azóta azért történtek dolgok a felsőoktatásban. Ebben a menüpontban szerepel az a dokumentum, amit a HÖOK költségvetésnek nevez, és kiadott nekünk, amikor a költségvetésüket kértük. Ez a dokumentum nem a HÖOK költségvetése, hanem egy táblázat, amiben elnagyoltan szerepelnek számok a költségvetésük fenntartói forrásból érkező részéről.

Értékelés: 1/5

Külügy menüpont: legördülő menüs majdnem semmi

A külügy menüpont az egyetlen, aminek almenüpontjai is vannak: Külügyi Bizottság, Visegrádi Négyek, ESU. A Külügy főoldalon, ahova a Külögyi Bizottság almenüpont is vezet van egy elég jó leírás arról, hogy mit csinál a bizottság:

A HÖOK Külügyi Bizottság feladata az alábbiakra terjed ki:

  • Folyamatos kapcsolattartás a European Students’ Union-nal (a továbbiakban: ESU) és tagszervezeteivel
  • Az ESU által küldött felsőoktatással kapcsolatos szakmai anyagok véleményezése, kérdőívek kitöltése.
  • A HÖOK delegáltjainak felkészítése az ESU közgyűléseire
  • Nemzetközi rendezvények szervezése
  • Részvétel a HÖOK nemzetközi projektjeiben
  • Szoros együttműködés kialakítása a Visegrádi Négyek hallgatói szervezeteivel
  • Kapcsolattartás a hallgatói önkormányzatok külügyi bizottságaival és nemzetközi programokkal foglalkozó diákszervezetekkel
  • A hallgatók nemzetközi mobilitásának elősegítése

A HÖOK Külügyi Bizottsága nyitott az aktív külügyes hallgatói képviselők iránt. Amennyiben szabad kapacitásokkal rendelkezel, és szeretnél Te is a HÖOK külügyes tevékenységébe bekapcsolódni, a lenti e-mail címen felveheted a kapcsolatot a bizottság elnökével:

gaspar.marcell@hook.hu

A leírást olvasva rögtön adja magát a kérdés: ha ennyi mindennel foglalkozik a bizottság, akkor miért nincs minderről semmi a honlapon? A V4 lapok 2011 közepe óta, tehát két éve nem frissültek, ezekről nem nagyon tudunk mit mondani. Az ESU menüpontban a HÖOK tavaszi vezetőképzőjéről van egy áprilisi poszt, amit már a fentebb tárgyalt Rendezvények menüpontban is előttek.

Értékelés: 2/5

Galéria menüpont: Nincs IHB-s fotó

Abban reménykedtünk hogy a galériában majd lesznek képek arról, hogyan issza magát le Proper a magyar HÖK-szféra nagyjaival, de mindössze egy 345 képes galériát kaptunk ,,ESU gyűlés" címmel. A képekről nem lehet tudni mit ábrázolnak pontosan. Kedvenceink:

Kiss Dávid a zsidó lufiárus

Schmitt Pál salynálja, hogy az ő idejében még nem volt HÖOK

Orgia

1 falat kenyér

Értékelés: 3/5

Elérhetőségek menüpont: A reményhal

A többi menüpont alapján elég lesújtó képet adtunk eddig az új HÖOK-honlapról. Felüdülés viszont az elérhetőségek menüpont. Itt nincs semmi középszer, semmi 2011, semmi mikulás. Megtalálható az HÖOK összes vezetőjének neve, funkciója is emailcíme, valamint a központi elérhetőségek is. Jó munkát végeztek!

Értékelés: 5/5

A menüpontokon kívül is van élet

Az alapvetően igen szar honlapon egy kicsit javít, hogy van némi tartalom a menüpontokon kívül. A főoldalon van egy tegnapelőtti link a Nemzeti Kiválóság Hírlevél című kormányzati kiadványra, egy múltheti foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos valami, egy júniusi EFOTT reklám meg egy árvízvédelmi segítségkérés júniusból. Ez a nyári termés, de ide néha kerülnek fel dolgok. Az utolsó valóban érdekes dolog áprilisi, egy örömködés az állami öszöndíjakról való megállapodásról. Április óta a HÖOK szerint nem történt semmi említésre méltó, hiába írtuk meg, hogy ezekben a hetekben is ülésezik zárt ajtók mögött a Felsőoktatási Kerekasztal és adott ki fontos vitaanyagot a Felsőoktatási Államtitkárság, amelyről a HÖOK-nak is volt egyébként véleménye.

Összességében a honlap igen gyenge, hogy mást ne mondjunk szar. Megkérdeztük a HÖOK-ot mennyibe került, részünkről ennyit tudtunk tenni.

Ja még annyi, hogy Finnországban két HÖOK is működik (itt és itt), és voltak a Prideon is. Wow.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.