Állítólag a pécsi egyetemi HÖK vezetője havi 178000 forintot keres. Közérdekű adatigényléssel fordultunk az ország legrégebbi egyeteméhez. A rektor extrém módon jogászkodó levélben utasított minket el, de tényleg többet keres a HÖK vezetője, mint egy tanár. De nincs taxikeret :(

Előzmények

Adatigénylésünk arról érdeklődött, hogy mennyit keresnek az egyetemi és kari hallgatói önkormányzatok vezetői. Előzményként fontos megemlíteni, hogy a magyarországi egyetemek és HÖK-ök nagyon szeretnek titkolózni. A HÖOK nemrégiben sablon elutasító válasz küldését javasolta tagszervezeteinek, akik meg is fogadták a javaslatot. A HÖOK-os érvelés lényege, hogy a HÖK-ök jogilag nem különíthetőek el az egyetemektől. Ennek némileg ellentmond, hogy egyrészt sok helyen a HÖK-vezérek egész cégbirodalmakat építenek ki maguknak, másrészt nyilvánvalóan büszkék autonóm, érdekvédő munkájukra. Sőt még Bódis rektor levele szerint is saját hatáskörben döntenek a juttatásaik nagy részéről a HÖK-ösök, amiket saját bevételből fizetnek ki maguknak.

A ,,nem vagyunk jogilag önállóak" érvelés mellett egy sokkal durvább érvrendszert is kitaláltak az egyetemek, pontosabban az ELTE. Egy régóta folyó perünkben éppen a múlt héten volt tárgyalás: az ELTE ÁJK HÖK-kel kapcsolatos pénzügyi információkért (pl. jutalmak) pereljük a budapesti egyetemet. Az ELTE többmillió forintot költ arra, hogy egy HÖK-ös kötődésű ügyvédi iroda bebizonyítsa: bár mind az egyetem, mind a HÖK adóforintokból gazdálkodnak, a hallgatói önkormányzat nem lát el közfeladatot. Olvasóink valószínűleg most azt kérdezik: hát akkor mi a fenét csinál egy HÖK?

Bódis rektor érvei

Bódis rektor levelének tételmondata a következő:

,,Azaz a hallgatói önkormányzat törvény szerint nevesített feladata a hallgatói érdekek képviselete, következésképpen megállapítható, hogy tevékenysége nem minősíthető közfeladatnak, ezáltal tisztségviselői sem látnak el közfeladatot."

Magyarul: a HÖK hallgatói érdekeket képvisel, TEHÁT nem lát el közfeladatot.

Ha mindez nem lenne elég, akkor a következő két bekezdésből még egy jó érvet kapunk: a hallgatói önkormányzat vezetői nem juttatás fejében látják el feladatukat, de mi azért nem tudhatjuk meg mennyit keresnek, mert a felsőoktatási törvény szerint hallgatói juttatásokról nem adható ki adat csak például a rendőrségnek. Bódis konkrétan azt írja, hogy

,,[m]indezek mellett kiemelendő, hogy a hallgatói önkormányzat tisztségviselői nem juttatás fejében látják el feladatukat, hanem érdekvédelmi tevékenységük ösztönzésére, illetve e körben végzett teljesítményük [sic!] részesülnek ösztöndíj jellegű juttatásban, a TJSZ 18. § (4) bekezdése alapján közéleti ösztöndíjban."

Ezt mi leginkább úgy tudjuk értelmezni, hogy a kiutalt kifizetések annak ellenére nem nyilvánosak, hogy azokat elvileg nyilvános, sőt a közösség érdekében végzett tevékenységek alapján, nyilvános ülésen eldöntött módon kapják a hallgatói vezetők.

Advertisement

Azért, hogy legyen minek örülnünk, Bódis elmondja nekünk, hogy az EHÖK költségvetése nyilvános (bár mi sem a PTE, sem a PTE EHÖK honlapján nem igazán találtuk), ezért elárulja nekünk, hogy mennyi közéleti ösztöndíjra jogosultak a HÖK vezetői.

Sok pénzt kapnak, de brutál módon nincsen taxikeretük

Gondolom már mindenki kiváncsi, hogy mennyi az annyi. 178 ezer forint. Az EHÖK küldöttgyűlési határozata alapján ugyanis ennyit kaphat az egyetemi hallgatói ökormányzat elnöke és alelnökei, a titkár pedig 142 ezret. 142 ezer jár az elnöki megbízottatknak is. Sajnos az EHÖK honlapján nem szerepel semmilyen információ az elnöki megbízottakról. Elképzelhető, hogy a rektor a négy referensre gondolt, de ebben nem vagyunk biztosak. Kari szinten némileg kevesebb pénzt utalnak ki maguknak az érdekképviselők: egy kari HÖK elnöke havonta 107 ezer forintot vihet haza, alelnökei 83 ezret, titkára 77 ezre, megbízottai pedig 65 ezret. Telefonkerete az EHÖK elnökének van, aminek a legmagasabb összege 15.000/hó.

Advertisement

Mivel szeretjük az infografikákat, csináltunk egyet arról, hogy hogyan viszonyul a PTE EHÖK elnök fizetése a hallgatói juttatásokhoz és néhány fizetéshez. Az infografikából látható, hogy a PTE EHÖK elnöke többet visz haza, mint egy átlagos középiskolai tanár. Egyetemen belül maradva pedig többet visz haza, mint a legszegényebb és legokosabb hallgatók: ha valaki elnyeri a szociális és tanulmányi ösztöndíj maximumát, és még köztársasági ösztöndíjat is kap, amely országosan a hallgatók legjobb 0.8%-nak adható, akkor 34000+36000+25000=95000 forintból élhet.

A PTE EHÖK elnök és mások fizetése | Infographics

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.