A SONLINE értesülései szerint nemi erőszak történt Fonyódligeten, ahol két felsőoktatási intézmény tartja gólyatáborát. A rendőrség megerősítette a hírt, miszerint az eset péntek este történt.

Többszörösen megerősített információink szerint a bűncselekmény az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában történt. Megerősíteni látszik ezt az is, hogy a jelenleg ott zajló két gólyatábor közül a TÓK eseménye már pénteken is tartott, míg a BKF szombaton kezdett.

A TÓK pénteki gólyatábori programja szerint vacsora után vetélkedőt és ismerkedős estet tartottak, ezt követően italakciókkal, bulival és "banzájjal" folytatódott az éjszaka.

Advertisement

Emailben megkerestük az ELTE TÓK hallgatói képviseletét az este körülményeiről, válaszuk beérkezésekor frissítjük írásunkat.

UPDATE 1-2-3-4.

1.

Tisztelt Átlátszó Oktatás!

Az ELTE a holnapi napon ad ki hivatalos tájékoztatást a történtekkel kapcsolatban, miután konzultált az illetékes rendőrkapitánysággal.

Addig is türelmüket kérjük!

Üdvözlettel:

ELTE Tanító- és Óvóképző Kar

Hallgatói Önkormányzat

2. Forrásaink szerint "külsős" férfi lehetett az elkövető, tehát nem gólya és nem is szervező, a táborban dolgozott a szervezők megbízásából.

Advertisement

3. Az MTI-nek nyilatkozott a Kaposvári Járásbíróság szóvivője: elrendelték 30 napra egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy "egy fonyódi gyermektábor területén" bántalmazott egy lányt. Az ELTE az MTI-nek hozzátette:

"Azt egyértelműen megerősítjük, hogy az ELTE gólyatáborában a szervezett programok keretében a résztvevők semmilyen kényszerítésnek sem voltak kitéve, bűncselekmény ezekhez kapcsolódva nem történt"

A közlemény úgy folytatódik, hogy amikor a biztonsági szolgálat és a szervezők észlelték a rendezvény programjaitól függetlenül történt atrocitást, kellő határozottsággal léptek fel, és gondoskodtak a sértett jogérvényesítéséről, személyes támogatásáról. Végül hangsúlyozzák, hogy az ilyen aljas bűncselekmények gyanúja esetében különösen fontosnak tartják az áldozat fokozott védelmét, a személye iránti tapintatot, az esetlegesen szükségessé váló pszichológiai segítség biztosítását, valamint elutasítják "az ilyen cselekmények relativizálását, rosszízű bulvárosítását".

4.

A VS.hu értesülései szerint a gólyatáborban működő fotós lehetett a tettes. Az ELTE hírzárlatot rendelt el (amit mi is érzékeltünk), az esemény facebook oldaláról levették a fotós nevét és képét. A gólyatábor hivatalos oldalán azonban még megtalálható egy fotós, méghozzá a szervezők között. A fotós a VS.hu állítása szerint aktfotózást is vállal, ami mondjuk a fotósok jelentős hányadára igaz az országban. A feltételezett elkövető publikus partyfotó portfóliójában néhány kép inkább meggyőző.

A VS.hu értesülését, miszerint korábban volt hasonló előélete a fotósnak, forrásaink is megerősítették. A szereplők számára tanulságos lehet, az a mottó, ami a gólyatábor oldalán olvasható: "What happens in the gólyatábor, stays in the gólyatábor."

Aki további információval rendelkezik a tábor lebonyolításáról, az esti vetélkedőről, az írjon az atlatszooktatas@gmail.com címre!

Több félrevezető információt is kaptunk a kilétét illetően, ezért megkérünk mindenkit, hogy kerüljék el mások alaptalan megbélyegzését. Az információkat ellenőrizzük, csak így osztjuk meg.