"Sem hallgatói, sem szakpolitikai kérdéseket nem érint" Dezső Tamás dékán szerint az, hogy a Hallgatói Hálózat a NAV körül kialakult botrányról tartana fórumot, ezért nem engedélyezi, hogy azt az ELTE BTK A047-es termében tartsák.

Tóth Fruzsina, a Hallgatói Hálózat tagja elmondta, hogy a dékán annak ellenére döntött így, hogy tavasszal megállapodás született arról, hogy az egyetemfoglalás befejezését követően rendszeres és nyilvános fórumokat tarthatnak a hallgatók. Dezső Tamás a rendezvény előtt egy nappal tájékoztatta a szervezőket arról, hogy a fórum témája nem illik a Bölcsészettudományi Karra, ezért nem engedélyezi annak megtartását. A megállapodásban nem szerepel, hogy milyen témában lehet fórumot tartani - az 1. pont szerint a terem az ELTE hallgatói önszerveződése, hallgatói fórumok és szabadegyetemek céljára vehető igénybe.

A szervezők most új helyszínt keresnek a holnapi fórumnak, ahol jelen lesz Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt ellenőrzési szakkoordinátora, aki nyilvánosságra hozta, hogy évente több, mint ezermilliárd forintnyi ÁFA-t nem fizetnek be egyes kereskedelmi láncok és érdekcsoportok. Emellett az atlatszo.hu és a Transparency International szakértői is a rendezvény vendégei lesznek.