Ahogyan arról beszámoltunk, fél évig elérhetetlen volt az ELTE EHÖK weblapja. Miután rákérdeztünk erre Zaránd Péter elnöknél, kiderült, hogy a napokban végre el fog indulni az új honlap béta verziója. Tegnap el is indult a honlap, de nem mindig töltődik be.

A weblap első ránézésre letisztult. Bár még fejlesztik, és folyamatosan kerülnek fel tartalmak, a legfontosabb információk azonnal elérhetőek. Külön dicséret, hogy az elektronikus index bevezetésével kapcsolatos tájékoztató a főoldalon kapott helyet. Fontos, hogy a vizsgaidőszakban is mindenki könnyen megismerhesse az új rendszerrel kapcsolatos legfontosabb teendőket. Nagyon fontos, hogy a weblapnak van telefonra optimalizált változata, ami az okostelefonok korában nagy előny, hiszen sok ember a telefonja böngészőjével internetezik, azonban még nem terjedt el teljesen a magyar oldalak körében.

Advertisement

A további hírek rovatban meg értesülhetünk a Quaestura új helyre költözéséről, ami szintén fontos lehet a vizsgák közepette,hisz nem kellemes érzés, amikor a város közepén derül ki, hogy máshol kellett volna elintézni az ügyeket.

A weblapról el lehet érni a többi ELTE részönkormányzatainak oldalait, továbbá a legfontosabb ELTE-s intézményekét is.

A szervezet címke alatt pedig információkat lehet szerezni a tisztségviselőkről, a különböző bizottságokról. A bemutatkozó szövegek azért is előnyösek, mert közelebb tudják hozni a HÖK-öt a hallgatókhoz, azáltal, hogy jobban megismerhetővé válik az egyes bizotttságok tevékenysége, feladatai.

Advertisement

Blogunk mindig is üdvözölte, ha egy hallgatói szervezet figyelmet fordít az átláthatóság felé. A weboldal ennek kifejezetten eleget tesz, hiszen külön átláthatóság rovat szerepel.Innen letölthető az ELTE HÖK költségvetési beszámolója 4 évre visszamenően, továbbá röviden bemutatásra kerül a HÖK-ös pénzek elosztási rendszere. Zaránd pedig azt ígérte, hogy a későbbiekben pedig minden szerződés is feltöltésre kerül majd. Fontosnak tartjuk, hogy a weblapon lehetőség van a pénzügyekkel kapcsolatban további kérdések, javaslatok, beküldésére, akár anonim módon is.

A dokumentumok rovatba pedig különböző jegyzőkönyvek, elnöki beszámolók és szabályzatok kerültek feltöltésre, ami szinten növeli az átláthatóságot, és azt, hogy többet meg lehessen tudni a HÖK tevékenységéről,amiből kifolyólag könnyebbé válik a véleményformálás a hallgatók számára.

Összefoglalva, hatalmas előrelépést tett az átláthatóság irányába az ELTE HÖK új weblapja. Az információk összeszedettek, és folyamatosan bővülnek. Remélhetőleg átmeneti az a probléma, hogy néha még nem elérhető az oldal. A kritika megírásakor nem lehetett felkeresni awww.ehok.elte.hu címmel, csak az ehok.elte.hu működött.