Korábban mi is írtunk a Hoffmann Rózsa és Marekné Pintér Aranka nevével fémjelzett közoktatási vezetés által kitalált életpályamodell egyik kulcseleméről, a portfólióról. A portfóliót akkor kell elkészítenie egy tanárnak, ha szeretne a Pedagógus I. kategóriából feljebb lépni. Kollégám így foglalta össze a véleményét:

Ami a legszebb, hogy tízmilliárd forint van a projektre, pedagógusonként 400 ezer. „Ez uniós pénz, a magyar költségvetést nem terheli, érkezett a megnyugtató válasz az oktatási államtitkárságtól" – írja az Index, én meg megnyugszom persze, mert az uniós pénz nyilván arra való, hogy hülyeségekre verjük el. Nem arra, hogy felzárkóztassuk az országot, hanem pedagógusszívatásra, meg hogy a téeszelnökök szökőkutat meg díszburkolatot tegyenek a tanyaközpontba választások előtt. Aztán meg szidjuk a rohattszemétimperilista Európai Uniót.

Most több ismert tanár, köztük egykori gimnáziumom tanárai, jelentette be, hogy bojkottálja a rendszert. Itt a nyilatkozatuk:

Tiltakozunk a pedagógus minősítések jelenleg kiépülő rendszere ellen!

Alulírottak tiltakozásunk jeléül nem töltjük fel a pedagógus II. fokozatba lépés feltételéül szabott portfólióinkat. Úgy véljük, hogy a pedagógus I-ben való maradásunk a jelenlegi minősítési rendszer szégyene, olyan rendszeré, amelyet nem kívánunk portfólióinkkal legitimálni. Elismerjük, hogy a portfóliós értékelés újszerű és korszerű eszköz, többen magunk is hozzájárultunk hazai elméletének, közoktatási és tanárképzési gyakorlatának kimunkálásához. A pedagógusok minősítő eljárásában sem vitatjuk lehetőségeit. Mégis, a pedagógusok minősítésének jelen formájaként átgondolatlannak, előkészítetlennek és megalázónak tartjuk.
E minősítési rendszer legbotrányosabb hibája, hogy visszamenőlegesen állít a startkőre korábban képzettségük alapján magas fizetési kategóriába sorolt, több évtizede a pályán levő pedagógusokat. Lenulláz minden eddigi eredményt, akár egy egész életutat. Lefokozza az idősebb, nagy tapasztalattal rendelkező, az intézményt sokszor a vállukon vivő, meghatározó tanárszemélyiségeket. Semmisnek nyilvánít akkreditált, többnyire egyetemi képzéseken megszerzett, tanúsítványt, diplomát, eddig végzett szakértői-fejlesztő munkát. Képzeljük el a tábornokot, amint egy reggel őrnagyként ébred!
Különösen méltánytalan és aljas eljárás ez azokkal szemben, akik pályájuk utolsó harmadában, netán a vége felé járnak. Nekik ugyanis sokszor már sem energiájuk, sem idejük nincs az öncélú újrabizonyításhoz. Pályájuk bére, hogy tömegesen fognak kimaradni a minősítő eljárásból, s belőlük papír szerint, hivatalosan kimondva már sohasem lesz mestertanár a kötelező várakozási idő és az újra megmászásra kínált „szamárlétra" miatt. Szolidárisak vagyunk mindazokkal, akiknek magasan képzett pedagógusként vagy a nyugdíj előtti éveikben kell kuncsorogniuk azért, hogy visszakapják azt az anyagi és erkölcsi elismerést, megbecsülést, amit egy élet munkájával értek el. Pláne, hogy szeptembertől azok is feltölthetik portfóliójukat, akiknek nincs szakvizsgájuk, és csak 8 év szakmai gyakorlatuk van.
A portfóliós értékelésnek nemzetközi szakirodalma, egyre kidolgozottabb módszertana van. Bár a magyar tanárképzésben néhány éve megjelent ez az értékelési forma, a végzős egyetemisták is megküzdenek vele, pedig föl vannak készítve. Ez körülbelül olyan, mintha minden diplomát lenulláznának, ami nem számítógépen készült, mondjuk 1980-ban.
Nem értünk egyet a minősítők körébe való önkéntes jelentkezés lehetőségével és a gyorstalpaló szakértő-képzésen szerzett pozíciókkal. Határozott véleményünk, hogy a minősítő eljárásnak „hiteles helyhez", vagyis főiskolákhoz, egyetemekhez, tanárképző intézményekhez kell kapcsolódniuk, a minősítést tanárképző intézményeknek kell kiadniuk. Pontosan úgy, ahogy a pedagógus szakvizsgát, a mentorképzést, a közoktatási vezetőképzést, a PhD fokozatot is felsőfokú intézményekben lehet megszerezni.

A jelenlegi helyzetben azt tartanánk tisztességes, korrekt és elfogadható eljárásnak, ha:
A régi besorolás szerinti magasabb kategóriák a Pedagógus II-ről indulnának.
A minősítő processzusokat és a portfóliós értékelést felmenő rendszerben vezetnék be, de semmiképp sem tennék ki ennek a pályájuk utolsó harmadában levő tanárokat.

Javaslatot teszünk továbbá egy tapasztalatainkon és tudásunkon alapuló adatbázis létrehozására: Anti-portfólió klub, melyet a Hívatlanul honlapján tennénk közkinccsé a szakma épülésére és a közvélemény tájékoztatására.
Megjegyzés: az aláírók között vannak olyanok is, akik egyetértenek a tiltakozással, de még nem tölthetik fel a portfóliójukat.

• Arató László vezetőtanár, tankönyvszerző, Magyartanárok Egyesülete elnöke
• Balla Árpád tanár
• Bihari Péter ph.d., történelem szakos gimnáziumi vezető tanár, tankönyvszerző
• Mezei Mónika ph.d., történelem és latin szakos gimnáziumi tanár
• Pethőné Nagy Csilla szakvezető tanár, érdemes tankönyvíró, az „Olvasással és írással a kritikai gondolkodásért (RWCT)" program nemzetközi trénere
• Schiller Mariann magyar és angol szakos gimnáziumi vezetőtanár, tananyagfejlesztő
• Szabó Anna gyógypedagógus, szakkönyvek társszerzője
• Szántó Judit történelem és filozófia szakos tanár
• Szarvas Péter földrajz és testnevelés szakos tanár
• Szegő Edit háromdiplomás, kitüntetett, hazai és külföldi programokban részt vevő tanár

Csatlakozók:

Bakos Judit angol és orosz szakos középiskolai tanár, természettudomány szakirányú tolmács és fordító

Beöthy Zsófia magyar, történelem, médiaismeret és mozgóképkultúra szakos tanár, mentortanár, tananyagfejlesztő

Bokor Judit történelem és német szakos tanár

Budai Éva dr. magyar, társadalomismeret és dráma szakos tanár, mentor, szakértő (igazságügyi, tantárgyi, pályázati stb.), tankönyv-szerkesztő és -szerző. Portfólió-feltöltésre életkora miatt már alkalmatlan.

Bugát Tünde matematika, földrajz és informatika szakos középiskolai tanár

Dettre Imola gyógypedagógus, pedagógia szakos bölcsész/tanár, szakvizsgázott pedagógus

Dudás Judit tanár

Erdész Ferenc matematika és fizika szakos tanár

Fodor Hilda történelem, orosz, német és német nemzetiségi szakos tanár, tantervi szakértő

Fogarassyné Orczy Zsuzsanna történelem és német szakos középiskolai tanár, szakvizsgázott pedagógus

Gulyás Judit magyar, angol és spanyol szakos középiskolai tanár, bölcsészdoktor, 37 éve a pályán

Hári Andrea magyar - orosz szakos tanár, szülő

Hertel Judit gyógypedagógus, klinikai szakpszichológus

Jordán Helén mozgóképkultúra és médiaismeret és német szakos tanár

Komjáthy Anna rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár

Kosztel Krisztina óvodapedagógus; szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető

Leiner Károly tanító, gyógypedagógiai tanár, Példakép-díjas pedagógus 30 éve a pályán

Lukács Klára háromdiplomás, szakvizsgával rendelkező tanár

Mihály Claudia Zsuzsanna történelem és német szakos tanár

Morvay Zsuzsa tanító és magyar-angol szakos tanár

Nagy Erzsébet német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár, tanügyigazgatási szakértő és szakíró

Németh Márta kétdiplomás 54 éves tanító, készül a harmadik diplomájára

Ódor Bernadett testnevelő tanár

Őri Andrea tanító, tehetséggondozás szakvizsgával

Pásztor Éva angol, történelem, szerb és horvát szakos tanár

Pétery Dóra zenész, tanár

Pfeifer Erzsébet tanár

Ráthy Zsuzsa zongoratanár, korrepetitor

Ronyecz Annamária magyar és történelem szakos tanár (36 éve tanít és élvezi)

Ruszina Andrea tanító, drámapedagógus és gyógypedagógus

Séra Zsuzsanna tanító, gyógypedagógus

Simon Anna magyartanár 33. éve

Stribik Ferenc tanár

Szakács Emília magyartanár

Szarka Judit latin nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret szakos gimnáziumi tanár, esztétika szakos előadó, tananyagfejlesztő

Szász Kinga angol és történelem szakos tanár 12 éve

Tamás Ferenc magyartanár, tankönyvszerző

Tihanyi Tibor matematika és fizika szakos tanár

Tokaji Ildikó magyar és angol szakos középiskolai tanár

Végné Faddi Andrea háromdiplomás közgazdász középiskolai tanár, hatkötetes tankönyvszerző

Vitó Gabriella gyógypedagógus

Zsombori Barbara szakvizsgázott magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, kommunikációs szakember, pszichológus, drámapedagógus, művészetterapeuta

Támogatók:

Fóti Péter oktatáskutató

Kürti Judit szülő, nagyszülő

Lázár Júlia tanár, költő, műfordító, tanári állását 2012-ben felmondta az új köznevelési törvény miatt

Molnár B. Béla szülő

Molnár Éva pályaelhagyó

Somorjai Lászlóné nyugalmazott informatika tanár