Német oktatási oldalakat olvasgatva bukkantam rá a német diákhitel programra. A téma azonnal megragadott tekintve, hogy a magyar diák itthon egyre inkább foglalkozni kénytelen a témával a szűkülő állami férőhelyek miatt. Érdekes volt látni, hogy a német hitel program, mennyiben más szemléletet kap, mennyivel ember közelibb és diák barátabb mint az itthoni.

Az ottani szemlélet, már a hitelek felsorolásánál feltűnt, hiszen nem pusztán állami, hanem bizony nagyon sok alapítványi mikro-hitel is rendelkezésére áll a hallgatóknak. De lássuk is pontosan mivel is másabba a német rendszer, mint a magyar.

Advertisement

A legfontosabb hitelformáció, amelyre rábukkantam a német Szövetségi Oktatási támogatás (BAföG) vagyis az erről szóló törvény. Ez a törvény nem csak a felsőoktatásban tanuló diákokat támogatja, hanem szakiskolákban, szakképzéseket hallgatókat, műszaki iskolában tanulókat vagy éppen halmozottan hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó iskolák tanulóit. A támogatás, olyannyira van a német diákokért, hogy azok külföldi tanulmányait is támogatja, ha a diákok EU-s vagy svájci iskolákban tanulnak. 2010-től pedig azokat a külföldön tanuló német diákok is igénybe vehetik a támogatást, akik tartósan külföldön tanulnak vagy tartózkodnak. Ezzel a hozzáállással azt hiszem, joggal feltehetjük a kérdést a német nemzetpolitika valóban a németekért van, még akkor is, ha azok nem a német földet tapossák. Sajnos nálunk azt kell tapasztalnom, hogy aki elhagyja az országot, hogy ott végezze tanulmányait, az nem, hogy támogatást nem kap még a nemzet árulójává is válik.

A diákhitel elsődleges lehetőségeit a német tartományi bankok és a tartományok kínálják a diákoknak, az itt igényelhető összegek 10.000-15.000 €-ig változhatnak. A tanrományi hitel lehetőségeket természetesen támogatja és garantálja a Szövetségi Oktatási támogatás rendszere, de még így is számos eltérés mutatkozik a felvehető összegek, törlesztések és A Szövetségi Oktatási támogatás hatalmas rendszere mellett foglal helyet a felsőoktatásban tanulók hitelezésével foglalkozó nagy múltú bank a Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW).

A bank története még a második világháború utáni újjáépítési időszakra nyúlik vissza, amelyben legfőbb feladata, hogy a rekonstrukciót finanszírozza és felügyelje. A nagy múlt ellenére a diákhitelezést csak 2006 áprilisa óta létezik a banknál. A bank diákhitelezési programját támogatja a Szövetségi Oktatási rendszer is, amely így az egyik legkedvezőbb hitelkonstrukciót ajánlja a diákoknak. A diákhitelt természetesen vagyoni, jövedelembeli, vagy egyéb más megkötés nélkül igényelni lehet (ahogyan nagyjából Magyarországon is),

Advertisement

de ennek a hitelkonstrukciónak a legszembetűnőbb eleme mégis az 1,34 %-os kamata. Ezt a nagyon kedvező kamatot pedig a német szövetségi állam garantálja. A teljes felvehető összeg 7200 €, amely rugalmasan hívható le. Ez azt jelenti, hogy a havi 100-300 € is lehívható „költőpénznek”, de egy összegben 3600 € is elérhető (természetesen oktatásokkal kapcsolatos kiadásokra). A törlesztése pedig igen csak kedvező, hiszen a végzés utáni négy évben elég, ha elkezdik visszatörleszteni, amelynek havi törlesztő részlete 120 € és ha a német fizetéseket nézzük akkor nem egy teljesíthetetlen dolog és ezen felül a végtörlesztésre is lehetőség van. A hitelkonstrukció legnagyobb előnye, hogy elsődleges oktatással kapcsolatos szakmai és külföldi tanulmányokhoz is fel lehet venni, valamint a magyar rendszerhez képest nem 10 hanem 14 félévre igényelhető.

A német oktatással kapcsolatos finanszírozást mi sem példázza jobban, mint az-az alapítvány, amelyik olyan diákoknak ajánl segítséget, akik a tanulmányaik befejezésének szakaszában vannak, de kifogytak a pénzből, a lehívható hitelekből, vagy ösztöndíjakból. Ezeknek a diákoknak kínál lehetőséget a, E.W. Kuhlmann Alapítvány. Az alapítvány fő profilja, hogy olyan mikro hiteleket nyújtson rászoruló hallgatóknak, amelyek összege nem éri el 2000 €-t. Ezzel a mikro hitellel, pedig kisegítsék a diákokat, hogy megszerezhessék a diplomájukat.

Ami viszont a leginkább szembetűnőbb volt számomra, hogy a felvett hitel kamatmentes, ha a végzést számítva az első öt évben visszafizetik. Talán ez a példa jól megvilágítja azt, hogy nem csak a német állam, hanem maga a német civil szféra is milyen komolyan gondolja a felsőoktatást és a német emberek minél magasabb iskolázottságát.

A német diákhitel rendszer természetesen ennél lényegesen nagyobb és szerteágazóbb én a leírtakban csupán egy kis szeletét szerettem volna bemutatni mindannak ami, ma a német valóság, hogy itt Magyarországon is láthassuk, hogy milyen fontos a felsőoktatás és, hogy ez a németeknek a nemzetpolitika része.

Jákob Annamária