Megírtuk, hogy az Unió elég gyorsan reagált a svájci népszavazás eredményére és pár nap alatt elzárta a svájci felsőoktatási intézmények elöl az Erasmus plusz programot.

Ugyanakkor nem kell a magyar diákoknak kétségbe esniük, hiszen ha nyugatra nem is mehetnek, a magyar-orosz együttműködés keretében az orosz fél az oroszországi felsőoktatási intézmények állami ösztöndíjas helyeire, a 2014/2015-ös tanévre az alább részletezett kvótákat ítélte meg Magyarország részére, amely igen jelentős növekedés a korábbi együttműködéshez képest.

A 2014/2015-ös tanévben ösztöndíjat ajánlottak fel:
• 500 hónap részképzésre,
• 40 fő BA/BSc,
• 40 fő MA/MSc képzésre,
• 20 fő PhD/DLA képzésre.

A program újszerűsége a nagyságrend mellett, hogy az orosz felsőoktatási intézmények igen széles köre elérhető ösztöndíjas formában. Itt olvasható a felhívás szövege.http://www.scholarship.hu/P%C3%81LY%C3%8…
Egyébként házi oroszunk kicsit árnyalta a képet, hiszen elmondása szerint Oroszországban szinte lehetetlen állami helyet elnyerni az egyetemeken – végig kitűnőnek kell lenni és az érettségin is kivaló eredményt kell elérnie a diákoknak, ráadásul a szóbelin is meg kell felelniük -, tehát nagy lehetőség ez a magyar diákok számára. Azonban nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki bevállalja a programot, hiszen például Moszkvában 200 000 forint alatt nincs jó albérlet és a kollégiumi helyek minősége és ára sincs arányban egymással.