Előkerült az autós tüntetések szervezője, nem éppen egyben. A mai napon az elnök hivatala bejelentette, Janukovics elnök betegszabadságot vett ki. Egyre többek szerint azonban a kormányzati erők ismét erőszakra készülnek.

Turisták és helyiek előszeretettel fényképezkednek a barikádoknál. (Fotó: EuroMaidan PR)

Január 22. óta minden nap követjük az ukrán eseményeket - kattints ide az összes hírösszefoglalónkért!

Helyszíni stream:

Az eseményeket budapesti időzóna szerint tüntetjük fel, Kijevben egy órával több van.

Január 30., csütörtök

A TSZN videóján pihenő berkutosokkal zárjuk a napot, pihenjetek ti is. A holnapi ukrajnai híreket is keressétek az Átlátszó Oktatáson. Nyugodt éjszakát kívánunk!

21.55 BREAKING

Egy hét után előkerült Dmitro Bulatov, az autós tüntetések (AutoMaidan) főszervezője élve, de borzalmas állapotban. Bulatovot Kijev közelében egy autóból dobták ki, miután egy héten át kínozták, levágták a füleit és keresztre feszítették, karjaiba szöget verve. Bulatov nem tudja, kik rabolták el, de orosz akcentussal beszéltek. (TSZN)

21.00

Kormánypárti demonstrálókat vertek meg a rendőrök, mert eltévesztették a buszt. Azért támadtak rájuk, mert nyugat-ukrajnai rendszám volt a buszon, innen érkezik a legtöbb kormányellenes tüntető. Az utasok viszont a krími Szevasztopolból érkeztek, és hiába kiabálták, hogy „veletek vagyunk", a rendfenntartók véresre verték őket. (BBC)

170 ezer menekültet tudna befogadni Magyarország, ha erre szükség lenne - írja az Index. Az ukrán helyzettel foglalkozó magyarországi operatív törzs ülésén elhangzott, hogy Magyarországnak arra is készülnie kell, hogy Ukrajna kettészakad. Orbán Viktor tegnap este a visegrádi négyek kormányfőivel tárgyalt, utána kérte a belügyminisztert, hogy hozzon létre operatív törzset, valamint készítse fel az országot arra, ha „Ukrajnában a dolgok nem a kedvező kibontakozás irányába mutatnak". (Index)

Előkerült Dmitro Bulatov, a tüntetők autós akcióinak főszervezője, akit egy hete kerestek. Életben van. Bővebb információt későbbre ígérnek. (EuroMaidan PR / 5 TV)

A lviv-i vállakozók segítik a kilépett rendfenntartókat – munkát és anyagi segítséget nyújtanak a tüntetések alatt visszavonult rendőröknek. Egy 45 éves volt berkutosnak például fél éven át ad járadékot a helyi vállakozók szervezete, miután 24 év szolgálat után azt mondta, nem tud szégyenérzet nélkül társaira nézni és nem tudja szolgálni az ország vezetőit. (EuroMaidan PR / Deutsche Welle)

Advertisement

Ha az ukrán hatóságok felhagynak az erőszak alkalmazásával, az Európai Unió kész segítséget adni Ukrajnának – mondta Donald Tusk lengyel miniszterelnök, miután találkozott az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosoval. (LB.ua)

Az ellenzéki UDAR párt szerint Janukovics nem tartja magát a korábbi tárgyalásokon megbeszéltekhez és félretájékoztatta a közvéleményt az ellenzéki követelésekről. (LB.ua)

Csaknem hétszáz tüntető került kórházba és több, mint ezerkétszázat láttak el az orvosok Kijevben november 30. óta. Jelenleg 63, a tüntetéseken megsérült ember van kórházban. (Interfax)

19.00

Az ellenzék vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az amnesztiatörvényt, szerintük a parlament nem az alkotmánynak megfelelően szavazott erről tegnap. Az emberi jogok parlamenti biztosa, Valerija Lutkovska szerint viszont a törvény "jó, és csökkenteni fogja a társadalmi feszültségeket". (lb.ua)

Újra megtelt a Majdan, éppen Ruszlanát hallgatták.

Még délelőtti de fontos hír: James Clapper, az USA nemzeti titkoszolgálatának vezetője figyelmeztette az ukrán ellenzéket, hogy Janukovics elnök továbbra sem tervezi a hatalom átadását, és így akár az állami erőszak is bármikor folytatódhat. (Kyiv Post)

Advertisement

Ellenzéki képviselők közben már az alkotmányozást készítik elő. Az ezzel foglalkozó bizottság előreláthatólag a parlament következő rendes ülésszakán, február 4.-én alakul majd meg. (lb.ua)

A rendőrség feltartóztatja a Majdan felé igyekvő autókat. Ezért újabban a metrón visznek tűzifát a térre. (EuroMaidan PR)

A tituskák után ezúttal a tüntetőket támogató futballultrákról írt posztot az EuroMajdan (EuroMaidan PR)

Advertisement

Az új átmeneti ellenség, a fagy nem válogat. Rendőr és tüntető egyaránt ezzel küzd most. Mai helyzet a barikádokon. (Channel 4 UK)

Janukovics elnök szemmel láthatóan továbbra sem a békés megoldásra törekszik, így véli Elmar Brok, az EP Külügyi Bizottságának elnöke. (lb.ua)

Advertisement

Spontán focimeccs alakult kis a tüntetők Dinamo stadion melletti barikádjainál. Valószínűleg leginkább azért, mert melegen tart. (Bruce Springnote, twitter)

Andrei Parubij, az ellenzéki Haza Párt képviselője kizárta, hogy a tüntetők az amnesztiáért cserébe elhagyják a Hrusevszkij utcát vagy további elfoglalt kijevi kormányépületeket. (lb.ua)

Advertisement

Ruszlanát megrohamozták a kamerák. Az ukrán énekesnő pár napja természetes közegét, a színpadot a Hursevszkij utcai barikádokra cserélte föl, ott harcolt a többiekkel. Azóta ő a nyugati sajtó legnagyobb kedvence. (EuroMaidan PR)

17.00

Geoffrey R. Pyatt, az USA kijevi nagykövete üdvözölte Janukovics elnöknek a béke helyreállítására tett intézkedéseit. (lb.ua)

Advertisement

Az elnök alá fogja írni a január 16.-i törvények visszavonását, előbb azonban sorozatos konzultációkat folytat a miniszteri kabinettel és az igazságügyi minisztériummal - közölte Olena Lukics igazságügy-miniszter nyugati nagykövetek előtt.(lb.ua)

A lengyel Külügyminisztérium az ukrán kormány elleni esetleges szankciók bevezetésére figyelmeztet. Eközben a volt lengyel elnök, Alekszander Kwasniewski az ukrán kormány lassú széteséséről beszélt a lengyel rádióban. (lb.ua)

Öt kijevi tüntető ítéletét házi őrizetre enyhítette a bíróság. Itt is Hrusevszkij utcai atrocitásokban résztvevőkről szó.(Interfax)

Advertisement

Dmitro Firtas ukrán oligarcha ma újabb nyilatkozatban szólított fel a tárgyalások folytatására, és békés megoldás kidolgozására. (Kyiv Post)

Kijevben továbbra is -16 fok van, úgy tűnik, ilyenkor a forradalom és a karhatalom is befagy. A téren kevesen ugyan, de tartják a frontot. (fotó: pratityasamutpada, twitter)

:large

A ledőlt Lenin-szobor az ukrajnai Fasztivban. (EuroMaidan PR)

Milla Jovovich a facebookon szolidarít. A hollywoodi színésznő azt írta: „Itt ülök és nézem a híreket. Szívszorító látni, ahogyan bátor ukrán testvéreim szenvednek, azért amiben hisznek." (Kyiv Post)

Advertisement

Egy kis emlékeztető arról, mik is azok az ukrán diktatúra-törvények, a cink.hu-ról.

„Ez egy elég szokatlan eset", így kommentálta Olena Lukics igazságügy-miniszter, hogy az elnök még mindig nem írta alá a január 16.-i „diktatúra-törvények' visszavonását. (EuroMaidan PR)

Advertisement

Viktor Janukovics a délután folyamán a honlapján keresztül közzétett beszédében elítélte az ellenzéket, amiért azok nem kívánják elhagyni a barikádokat. (Kyiv Post)

Vologyimir Rybak aláírta az amnesztiatörvényt, a parlament elnöke után tehát az már csak Janukovics ellenjegyzésére vár. Neki 15 napja van arra, hogy elfogadja, vagy további tárgyalásra visszaküldje azt. (KyivPost)

A tüntetők elhagyták Lviv kormányzati épületeit, amelyeket az ellenzéki regionáis tanács vett át, majd lepecsételte az ajtókat. (Interfax)

Advertisement

Lengyelország 15 sebesült ukrán tüntető átszállítását engedélyezte. (EuroMaidan PR)

15.00

Viktor Janukovics elnök azt mondta, az ukrán rendfenntartó erők "teljesítették kötelezettségüket, és befejezték az erőszakos cselekményeket." (president.gov.ua/Interfax)

A jogkörüket túllépő rendőrök nem kapnak amnesztiát, közölte Olena Lukics igazságügy-miniszter. (Interfax)

Az ukrán forradalom videói egy helyen: http://ukrainelive.org/videos/

Viktor a véreb: Karikatúra egy holland újságból (EuroMaidan PR)

:large

Nem csökkentik a tüntetők a biztonsági készültséget, közölte Andrij Parubij, az EuroMaidan biztonsági főnöke. (EuroMaidan PR)

Advertisement

Nem történik semmi a frontvonalakon, így a rohamrendőrség a pajzsokat újabban szánkózásra használja. (EuroMaidan PR/Espreso TV)

Artur Kovalcsuk aktivistát kiengedték a börtönből, korábban a Hrusevszkij utcai harcok miatt fogták le. (lb.ua)

Advertisement

Az oroszok 84%-a puccskísérletnek tartja az ukrajnai ellenzéki tüntetéseket, közölte az orosz Levada Központ, gyors közvélemény-kutatása alapján. (Kyiv Post/Interfax)

Immár külföldről is lehet online adakozni az ukrán tüntetőknek, és a közvetítést folyamatosan folytató ellenzéki tévéknek. (http://hromadske.tv/donate; http://news.spilno.tv/dopomohty-spil…; http://ukrstream.tv/donate; helpeuromaidan.org; Fund Medical Needs of People on Maidan; http://helpeuromaidan.info/)

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) határozatot fogadott el, amelyben a kétoldali erőszak minél előbbi beszüntetését követeli, ellenkező esetben felfüggeszti az ukrán delegáció szavazti jogát a szervezetben. A határozatot elfogadó ülésen Görögország, Oroszország és Szerbia küldöttei éles kritikát fogalmaztak meg a határozattal kapcsolatban (Ukrán Pravda/Interfax)

Advertisement

Régi poén, új apropó a Majdanon: „Demokrácia telepítése nem sikerült. Kérjük, előbb távolítsa el a rendszert. (Free Ukraine, twitter)

:large

Mi is történt pontosan tegnap este-éjszaka a parlamentben? Az EuroMaidan blog angol nyelvű beszámolót készített erről: http://goo.gl/6cn79L (EuroMaidan PR)

Advertisement

A kijevi összecsapások alatt dolgozó orvoskról fog szólni a „Gránát és hippokratészi eskü" című dokumentumfilm, amelynek rövid ajánlója már el is készül. (EuroMaidan PR)

Az ukrán legfőbb ügyész hivatalos jelentése szerint a tüntetésekkel összefüggésben összesen 234 embert fogtak le, közülük 140-et le is tartóztattak. (Interfax)

Advertisement

A délelőtt legérdekesebb ötlete, Ihor Szurkisztól a Dinamo Kijev elnökétől érkezett: barátságos focimeccset szeretne szervezni a tüntetők, és az államrendőrsés, a Berkut válogatottja között. Vajon ebből lesz valami? (lb.ua)

A Kijevben ma éjjel felgyújtott autók többsége lviv-i rendszámú volt. A gyújtogatásért az 5-ös csatorna riportere szerint minden bizonnyal tituskák felelősek. (EuroMaidan PR)

A lengyel baloldai Gazeta Wyborcza az ukrán tüntetőkkel vállalt szolidaritásból ukrán-lengyel nyelvű különszámot adott ki a kijevi eseményekről. (Gian Paolo Accardo, twitter)

13.00

Az amnesztiatörvény mától hatályos, életbe viszont csak akkor lép, ha a tüntetők országszerte elhagyták az általuk megszállt kormányzati épületeket, és lebontották a barikádokat a Hrusevszkij utcában. (Interfax)

45 figyelemre méltó fotó, az ukrán forradalomból a weeder.com-on.

Megkerült az egyik korábban eltűnt tüntető. Jurij Andrejevet ma találták meg, él és nincs börtönben. (EuroMaidan PR)

Advertisement

Újabb rendőr halt meg a kórházban, ezúttal nem sérülései, hanem szívroham következétében. Dmitro Donyec 30 éves volt. Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter egyértelműen az elmúlt napok eseményeit tette ezért felelőssé (Kyiv Post)

„Bűnök az Ukrán Nép Ellen" címmel új angol facebook lap gyűjti össze a kormányzati atrocitásokat januártól kezdve. (EuroMaidan PR)

#SOSKiev: Az Európai Újságírók Szövetsége összefoglaló, angol nyelvű és folyamatosan frissülő információs honlapot nyitott az összes újságíró-bántalmazási ügy összegyűjtésére és az Ukrajnában dolgozó tudósítók tájékoztatására. (Georgi Gotev, twitter)

A videón: korábban januárban az EuroNews riporterét is rendőrök támadták meg.

A kormánypárti Vagyim Kolisznicsenko képviselő törvénytervezetet nyújtott be, a „külföldi ügynökök" és a tömegtájékoztatás kérdésében. Ugyanakkor a parlament következő üléséig egy „alkotmányozó bizottság" is fel fog állni. (EuroMaidan PR)

Advertisement

Az Ukrán Belügyminisztérium közlése szerint 20 rendőr sérült meg a január 25.-i csernyihivi összecsapásokban. (Interfax)

Vihar előtti csend? Kijevben ma már leállt az erős szél, de még mindig -19 fok körüli a hőmérséklet. (EuroMaidan PR)

:large

Újabb Lenin-szobrot döntöttek le, ezúttal Fasztiv városában. (EuroMaidan PR)

Az éjszaka folyamán 23, a tüntetőkhöz tartozó autót gyújtottak föl Kijevben (EuroMaidan PR)

12.15

Az elnök hivatalának közleménye szerint Janukovics betegszabadságon van, mivel egészségi állapota tegnap óta „akut légzőszervi betegséggel, és magas láz miatt" rosszabbra fordult. (Interfax)

12.03

BREAKING

A Reuters jelentése szerint az Obama-kormányzat célzott szankciók bejelentését tervezi Janukovics ellen. (Reuters/EuroMaidan PR)

09.00

Akkor engedik szabadon a letartóztatott tüntetőket, ha a tiltakozók elhagyják a kormányzati épületeket – ezt a feltételt szabja a tegnap megszavazott amnesztiatörvény. Ez nem vonatkozik a szakszervezetek házára, az Október Palotára, a Függetlenség térre és a Krescsatyuk utcára. A jogszabály elfogadása után a házelnök bezárta a rendkívüli ülést. A törvény teljes szövegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A képen: kormánypárti képviselők ünneplik a törvény elfogadását. (KyivPost / Interfax / AFP)

A tüntetők akkor hagyják el az Ukrán Házat, a kormányzati épületeket és a Hrusevszkij utcát, ha szabadon engedik a fogva tartott tüntetőket, visszaállítják a 2004-es alkotmányt és ügyvivő kormány alakul, vagy az ellenzék alakíthat kormányt – mondta Jurij Lucenko korábbi belügyminiszter, a Harmadik Ukrán Köztársaság mozgalom vezetője. Hozzátette, hogy a szakszervezetek házát és a Krescsatyuk utcát akkor hagyják el, ha kihirdetik az előrehozott elnökválasztást. A tüntetők türelme nem végtelen – mondta Lucenko. (KyivPost)

Advertisement

A tüntetők nem fogadják el a Régiók Pártja által elfogadott amnesztiatörvényt – mondta a tüntetéseket vezető Andrij Parubij, az ellenzéki Batykivscsina párt képviselője.

Csak ront a helyzeten a tegnap megszavazott feltételes amnesztia – véli Vitalij Klicsko, az ellenzéki UDAR párt vezetője. (EuroMaidan PR)

Az ellenzék folytatja a harcot, amíg célt nem érnek – mondta Olej Tyahnyibok, az ellenzéki Szabadság párt vezetője a tüntetők előtt a Majdanon. Hozzátette, hogy az ellenzék továbbra is a tüntetők követeléseit fogja képviselni. (EuroMaidan PR)

Advertisement

A parlament holtponton van, a kormányoldal nem tud megegyezni az ellenzékkel. Fel kellene oszlatni az országgyűlést és új választást kiírni – mondta Szerhij Tihipko kormánypárti képviselő, korábbi miniszterelnök-helyettes. (EuroMaidan PR)

Azért szavazták meg a törvényt, mert Janukovics az országgyűlés feloszlatásával fenyegette őket – mondták kormánypárti források. (LB.ua)

Erkölcstelen az a hatalom, ami túszokat cserél épületekre – írta Arszen Avakov ellenzéki képviselő. (EuroMaidan PR)

Advertisement

YanuLeaks néven weboldal indult az ukrán elnök illegális tevékenységeinek feltárására, várják az erre vonatkozó dokumentumokat.

A szabadság ára. Hat halott, harminc eltűnt, 116 letartóztatott, 2000 sérült. (ttexty.org.ua / KyivPost)

Az összefoglalót készítik: Tóth Csaba Tibor, Medvegy Gábor