Ezentúl nem az a bíró tárgyalja majd az ELTE ÁJK HÖK-ös információszabadság pert, aki szerint a Jobbik nem neonáci. Takács Péter Attila, a Fővárosi Törvényszék bírója konzulnak áll.

Takács Péter Attila 2013 márciusában Karsai Lászó történészt 66 ezer forint megfizetésére és bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszéken lefolytatott perben, mert 2011. december 14-én, az ATV Start című reggeli műsorában neonácinak minősítette a Jobbikot. A párt jó hírnév megsértése miatt nyújtott be keresetet

Írja róla az Index, a mi jegyzőkönyvünkön is ott a neve. Tehát ezentúl nem ő tárgyalja az ELTE elleni információszabadság pert, aminek a tétje az, hogy megtudhatjuk-e név szerint, hogy mire költ az ELTE ÁJK HÖK, hoszabb távon pedig átláthatóbbá tehetjük a hallgatói önkormányzatok gazdálkodását.

Mivel a perben eddig egy tárgyalás volt, a bírócsere valószínűleg csak egy plusz tárgyalást fog jelenteni. A következő tárgyalást októberre tűzte ki, akkor még Takács Péter Attila.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket aFacebookon.