Egy tanéven keresztül zajló procedúra, pályáztatás, újrapályáztatás, újraújrapályáztatás után megkapta végleges kinevezését az Újlak Utcai Általános Iskola élére az oktatási kormányzat által kiszemelt, és az iskolát az elmúlt tanévben megbízott igazgatóként irányító Sarkadi Nagy Adrien, akit mind a tantestület, mind a szülők elutasítanak. Korábban a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) elutasítása miatt nem tudta az oktatási kormányzat kinevezni, de az NNÖ véleménye hirtelen megváltozott. Az ő támogatásukkal pedig minden akadály elhárult a kinevezés elől. Az iskola pedagógusai szakmai inkompetenciával és pénzügyi manipulációval vádolják az igazgatót.

Korábban három (első, második, harmadik) cikkben számoltam be az Újlak utcai iskola igazgatása körüli problémákról. Röviden összefoglalva az eddigi posztokat:

Igazgatópara az Újlak utcában (2013. szeptember)

  • a tantesületre egy népszerűtlen igazgatót próbál rákényszeríteni az oktatási kormányzat
  • tanárok szerint manipuláltak egy szavazást
  • a pályáztatást is manipulálták
  • a kormányzat a szavazáson alulmaradó jelöltet próbálta kinevezni
  • a tapasztalt szabálytalanságok és a jelölt népszerűtlensége miatt a tantestület kétharmada az emberminiszterhez fordult - nem kaptak választ
  • a feltárt törvénytelenségek miatt új pályázatot írtak ki

Igazgatópara az Újlak utcában, vol. 2 (2014. február)

  • az iskolavezetés nem engedte, hogy a Szülői Fórum normálisan működjön
  • az önkormányzat és az oktatási kormányzat egymásra mutogatott a pályáztatás és egyéb problémák kapcsán; az önkormányztat lényegében leszarta a továbbra is aktív tantestületet
  • a tantestület továbbra sem támogatta a kormányzati jelöltet, akinek az elutasítottsága 75%-os volt, saját jelöltjük viszont 82%-os támogatást kapott (ezeken a szavazásokon minden jelöltre támogatom/nem támogatom módon lehet szavazni)
  • közben leállt az iskola elektronikus adminisztrációja
  • az igazgatói pályázati eljárást megint leállította az oktatási kormányzat potenciális szabálytalanságok miatt

További problémák az Újlakban? (2014. február)

  • az iskola vezetése továbbra is próbálta akadályozni a szülői szervezet munkáját
  • a pedagógusok folytatták tiltakozásukat

Az igazgatójelöltek pályázatait véleményező tantestület és szülői közösség nagy többséggel utasította el Sarkadi Nagy Adrien pályázatát, miközben egy másik jelöltét (Mosolygó Zoltánné igazgatóhelyettes) nagy többséggel támogatták. Ezzel szemben a kerületi önkormányzat Sarkadi Nagy Adrient szavazta meg, és csak az NNÖ vétója miatt nem történhetett meg egy ideig a kinevezés. Idén áprilisban azonban az NNÖ mégis támogatta a korábban kétszer is elutasított Sarkadi Nagy Adrient, aki időközben megbízott igazgatóként irányította az intézményt. A tantestület szerint az NNÖ képviselőit zaklatással vették rá erre a döntésre.

Az iskola pedagógusai hozzánk eljuttatott levelükben azt írják, hogy súlyos szakmai problémák vannak az iskolában, sőt pénzügyi manipulációkkal is vádolják Sarkadi Nagy Adrient:

Az iskola új igazgatóját alig két hete nevezték ki 5 évre, az intézmény már a szakmai vezetés hiányát és pénzügyi manipulációk meglétét mutatta:

  • Az iskola leendő első osztályos tanulókra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét a fővárosban egyedüliként csak az Újlak vezetősége volt képtelen határidőre teljesíteni. Még legnagyobb barátnője, a XVII. tankerület igazgatója, Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó is rádöbbent hazugságokkal szépített alkalmatlanságára.
  • 2013 novemberében előkészítő foglalkozások indultak a német tagozatra beíratkozó leendő elsős gyermekek számára. A szülők a tanfolyamra a 12.000 Ft-os díj befizetésével jelentkezhettek az iskolatitkárságon. A tanfolyamon közel 60 gyerek vett részt. Az így összegyűlt több mint 600.000 Ft-ot az iskola páncélszekrényben őrizték. Amikor a pénz felhasználásra került volna, kiderült, hogy az összeg hiányzik.
  • Az iskola szülői szervezete kilenc éven át jótékonysági farsangot szervezett az iskolában. A legutolsó, 2013. évi farsangi est bevételét szintén az intézmény oktató-nevelő munkájának javítására kívánták felhasználni. Tudomásunk szerint a bevétel a belépők és a szponzoráció összegeivel együtt körülbelül 1.700.000 Ft volt. A költségek levonása után állítólag ebből 435.000 Ft maradt készpénzben, melyet az intézményvezető utasítására az iskola páncélszekrényében helyeztek el. Sarkadi Nagy Adrien ezt az összeget önhatalmúlag visszatartotta, a szülői szervezet többszöri kérésére sem számolt el tételesen, nem adta át felhasználásra.
  • A 2013-ban az iskola 6. és 8. osztályosai között elvégzett országos kompetencia-mérés két hónapja megérkezett eredménye igen lehangoló eredményeket mutatott. Az iskola sosem látott negatív csúcsokat döntött meg mind kerületi, mind országos szinten. Ez szintén nem támasztja alá az EMMI hivatalos véleményét, mely szerint az intézményvezető eddigi sikerei alapján hozta meg döntését.
  • Az iskola alapítványa sok éve adományok segítségével igyekszik hozzájárulni az oktató-nevelő munka színvonalának emeléséhez. Azonban a támogatás az elmúlt években jelentősen csökkent, ami jelzi a szülők elégedetlenségét. Tudomásunk szerint ráadásul a 2013-as évben negatív eredményt tudott elérni, ami tisztán jelzi, hogy az alapítvány pénzügyi manipulációk áldozatául esett.

Megkerestük Sarkadi Nagy Adrien igazgatót és Dr. Varjúné Fekete Ildikó tankerületi vezetőt, hogy reagáljanak a tantestület észrevételeire, vádjaira. Sarkadi Nagy Adrien válasza:

A megkereső levelében foglaltakra vonatkozóan tájékoztatom, hogy továbbra sem kívánok élni a felajánlott reflexiós lehetőséggel.

Dr. Varjúné Fekete Ildikó nem válaszolt emailes megkeresésünkre. Amint megteszi, válaszát közzétesszük.