Újra és újra megnyitjuk, gyönyörködünk benne, nem tudunk betelni. Török Márk, aki talán az egyetlen hallgatói önkormányzati tisztségviselő, aki Facebook oldalt is fenntart ("közszereplő"), blogot indított. Ízlelgessük a címét: TradeMark. XDDDDDD (Fotó: ArtsOnline)

Ha a fejlécen túltettük magunkat, vessük szemünket a jobb felső sarokban található önmeghatározásra. A mester magától idéz: "Mióta érdekképviselőként először kellett hivatalosan nyilatkoznom, azóta tapasztalom, hogy még a hitelesnek tekintett videó-felvételeket is, de főleg az írásban megjelenő nyilatkozatokat minden médium a kedvére alakítja." Ezek a médiumok már csak ilyenek, mind (mi is beszámoltunk arról, hogy a szegedi hallgatói önkormányzat lapjai mennyire kreatívan állnak a valósághoz). Egy pillanatra elbizonytalanodik az ember, hogy lehet, hogy nem is Török Márk, hanem az újságíró zsenijét dícséri a legendás "A hallgatókat a hibáikkal együtt szeretem" mondat?

Majd folytatja: "Bár alapvetően haszontalannak tartottam a blogolást, mégis rá kellett jönnöm, hogy ez az egyik legközvetlenebb módja, hogy a véleményem eredeti formájában jelenjen meg, nem pedig valamilyen érdek mentén kicsavarva." Hát igen, változnak az idők, létjogosultságot nyert a robbanómotor és a mikrobarázdás hanglemez is, az EHÖK-irodába pedig berobbant a webkettő. Török Márk elsőkézből - csudajó móka lesz!

Advertisement

A blogon ezidáig egyetlen poszt árválkodik. A tömegközlekedési bérletekről szóló összhallgatói szavazás fogadtatása nyomta a szívét, amiről mi is beszámoltunk, azóta pedig eredmény is született. TradeMark sajnálkozik a fogadtatáson, az ellenséges sajtón és önjelölt "oknyomozókon", holott minimális megszorítással sikerült megtartani egy szociális juttatást. Persze a lényegi dolgokra - például miért nonszensz az összhallgatói szavazás szabályozása és hogyan lesz az egy napos szavazásból tíz nap - nincs válasz. Ennek persze lehet, hogy a megelőzés a szándéka - ha nincs válasz, a médiának sincs mit elferdíteni, gondolhatja a sztárblogger.

Mindenesetre betettük az RSS olvasóba, kíváncsian várjuk a következő posztot, és reméljük, nem csak Bede Márton szórakozik.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.